2010. július 26., hétfő

Horizont













Két hétig a szokásos balatoni ingerszegény környezetben próbáltam kiegyenesíteni az agytekervényeimet. Elég sokat lyukkameráztam, azonban azok a képek még csak az előhívás előtti fázisban vannak, ezért, gondoltam berakok egy szokásos magasparti felhős képet, a la mikro 4/3:-). A kép neutrális szűrővel készült, elkerülendő a hatalmas kontrasztokból adódó kiégéseket, eredetileg színesben, majd PS-ben átkonvertáltam fekete-fehérré. Szombatra jött meg az a hűs szél, amit már sokan vártak, számomra azonban erősebb lett a kelleténél, mert ebben a szélben már nem tudtam pecázni, így kattintottam párat.

6 megjegyzés: